Szabó Magda - Álarcosbál

FÜLSZÖVEG: Boros Krisztina az iskolai jelmezbálon cigánylánynak öltözik; cifra szoknyában, szőke hajába tűzött, fekete hajfonatokkal, felékszerezve, senki nem ismeri fel. Van még egy titokzatos vendég a bálon, aki álarc mögé rejti a tekintetét. A forgatag kellős közepén a Cigánylány és az Álarcos hosszú beszélgetése feltépi a múlt fájdalmas sebeit, az őszinte vallomások egy rideg, zárkózott, titkokkal teli család életébe engednek bepillantást. Mire mindketten leveszik az álarcot, a régi sebek begyógyulnak.

ADATOK:

Kiadó: Móra Könyvkiadó

Oldalak száma: 216

Borító: füles, kartonált

Súly: 370 gr

ISBN: 9789634159056

Nyelv: magyar

Eredeti megjelenés: 1961

Kiadás éve: 2018

VÉLEMÉNY: Eddig szinte egyáltalán nem olvastam Szabó Magdától, most egymás után hármat is. Az Álarcosbál című kötetet az Olvassunk Szabó Magdától! kihívásra olvastam, csakúgy, mint a Születésnapot és az Abigélt. Az első ifjúsági regénye előtt még arra számítottam, hogy nem lesz annyira megrendítő, mint a felnőtteknek szóló kötetei. Már tudom, hogy tévedtem, és ezt az elvárásomat szerencsére elengedtem.

Ebben a kötetben a legkülönlegesebb számomra az elbeszélés módja volt, amit hamar meg kellett szoknom, hogy követni tudjam a történetet. Az Álarcos és a Cigánylány beszélgetéséből ismerjük meg a történetet, akik egyes szám harmadik személyben beszélnek magukról, saját élményeikről, mivel a beszélgetés ideje alatt jelmezt hordanak. Érdekes volt az is, hogy az álarc viselése mennyire megkönnyítette számukra az őszinte beszélgetést. Megmutatja, milyen hasznos is lehet, ha néha kilépünk a megszokott szerepünkből, és kívülről tekintünk önmagunkra, az életünkre. Érdekes felfedezéseket tehetünk…

A két főszereplő tanítónő és tanítványa. Krisztina édesanyja meghalt a háború alatt, amikor ő született. Édesapja Endre és nagymamája neveli, de nem csak emiatt más Kriszti élete. Sok év után is egyre gyászolják Zsuzsát, folyamatosan szomorkodnak, elzárkóznak a többi embertől, a zenétől, a nevetéstől. Ebből az állapotból először Bence bácsi kezdi felrázni őket, aki végül megkéri a nagymama kezét. Nagymama tanácstalan, menne is vele, meg nem is. Éva néninek feltűnik, hogy az ötödikes Kriszti semmilyen közösségi munkát nem végez, társaival nem jár össze. Szeretné rávenni, hogy tartson beszédet a háborúról egy ünnepség keretében, de Kriszti nemet mond és kirohan az osztályból. Éva néni nem nyugszik, míg ki nem deríti milyen okok állnak a gyermek és a család viselkedésének hátterében. Ezután rendszeres konzultációba kezd Endrével, hogyan segíthetnének Krisztinek. Éva néni viszont nem csak Kriszti miatt aggódik. Meggyőzi Endrét, hogy a nagymamát visszatartani önző dolog, és eljött az ideje, hogy ő is tovább lépjen és keressen magának egy feleséget, aki Kriszti anyja lehet. Endre éppen Éva nénit szánja erre a szerepre, aki viszont elvei miatt erre képtelen. Mi lesz a megoldás ebben a feloldhatatlannak tűnő helyzetben? És mi lesz Krisztivel? Kriszti tisztában van azzal, hogy édesapja és tanárnője szeretik egymást, de a körülmények megakadályozzák a kapcsolat kiteljesedését. Mégis hogyan segíthetne nekik ő?

A történet és a szereplők ezúttal is nagyon szerethetők. Csakúgy, mint a többi Szabó Magda regény szereplői, ők is nehéz sorsot kaptak, fájdalmas érzelmi terheket cipelnek, csupa kihívás, lemondás, veszteség számukra az élet. Mégsem roskadnak magukba, nem futamodnak meg, hanem továbblépnek, s azt keresik, hogyan élhetnek egy értelmes életet, kinek miként lehetnek még segítségére. Ebben a vonatkozásban kicsit a Férfiidők lányregényére emlékeztetett, annak volt központi témája az, hogyan lehet egy óriási tragédiát követően az embernek továbblépni. Hogyan segítették egymást, gyógyították egymás lelkét a világháborút és a holokausztot túlélők, és miként építettek fel egy új életet.

Érdekes módon ebben a történetben nem voltak negatív szereplők az én megítélésem szerint. Valahogy mindenkit megértettem, mindenkivel együtt éreztem, mindenkit szerettem. Még az utálatosnak tűnő figurák sem voltak rosszak a szememben, csak meggyötörte őket az élet. Az ember mindig jót akar, csak olykor rosszul sül el a dolog, s már nincs idő jóvátenni. Vagy mégsem? Mégis újra lehet és szabad kezdeni bármikor?! Ki mondja meg?

Egyik kedvenc szereplőm nem meglepő módon Éva néni volt. Elképesztő volt az a pedagógusi tudatosság és elhivatottság, amit képviselt. Döbbentem figyeltem, milyen messzire megy el a cél érdekében. Nem tudom, hogy abban a korban, amikor a történet játszódik, ez megtörténhetett volna-e, de ma már egészen biztosan nem.

Mondjuk egy idő után az embernek kicsit unalmas lehet, hogy mindig ugyanazok a témák, ideológiák kerülnek terítékre Szabó Magdánál, mégis oly sokat tanulhatunk belőle az emberi természetről, a kapcsolatok működéséről, a generációs különbségekről, a gyászról, vagy arról, hogyan maradjuk emberségesek egy embertelen világban, hogy érdemes elolvasni.

ÉRTÉKELÉS:

★★★★★  (5/5 csiilag)

IDÉZETEK:

"A jelmezbálban az a legjobb, hogy az ember kibújhatik a saját bőréből, hogy más lehet, tökéletesen más, mint aki a valóságban."

"(…) nincs hitványabb eljárás, mint amikor valaki ránehezedik a családtagjaira, és nem hagy nekik levegőt."

"Csak az idén félévkor történt baj, mikor Lujza néni egyest adott neki számtanból. Jaj, de odavolt! Sírt, bujkált előlünk, én kiabáltam rá, megmondom, még a könnye is kicsordult, hogy ekkora szégyent hozott ránk. Aztán jön ám haza az én uram a gyárból; nézi-forgatja a kiskönyvét, hallgat egy sort, aztán azt mondja a gyereknek: <<Ne bőgjél Juli, emberszámba vettek végre, Kővári tanárnő nem nyugodott bele, hogy nem tudol te semmit, hanem azt mondta ezzel az osztályzattal, iparkodjál, mert ahogy más ki tudja javítani év végéig, ki tudod te is, nem vagy te ostobább másoktól. Kővári tanárnőnek hálás legyél, mert ha sokat kívánnak valakitől, és nem nézik el neki, ami hiányossága van, azt mutatja, hogy jó lélekkel vannak hozzá.>>"

"És nem igaz, hogy léhák vagytok és rosszabbak, mint az előttetek járó nemzedék, csak bánni kell veletek tudni és megbecsülni benneteket és szeretni is, édes kicsinyeim!"

"(…) mert az emberekkel beszélni kell, sokat beszélni, akkor lassanként változni, alakulni, fejlődni kezdenek."

"Én nem értem, mért kell ahhoz háború és világomlás, hogy az emberek észrevegyék, hogy a másikuk is ember, és mért kell rendkívüli eseményeknek történniök, hogy egy ház lakói végre törődjenek egymással."