Havi összegzés - 2021 február

A napokban éppen arról beszélgettünk egy ismerősömmel, hogyan változtatta meg a koronavírus az emberek olvasási szokásait. Például, hogy mennyi időt tudnak szánni az olvasásra vagy milyen témájú könyveket olvasnak szívesen. Hogy ki mennyi időt és energiát tud szánni olvasásra, az természetesen nagyon különböző. Ugyanakkor egyre többen említik meg, hogy mostanában inkább a könnyedebb, vidámabb olvasmányokat kedvelik, és az olyan könyveket, amikből töltődni lehet lelkileg. 

Az én olvasási szokásaim is sokat változtak az elmúlt hónapokban, főleg ami a könyvválasztást illeti. Próbálom egyre tudatosabban megválasztani az olvasmányaimat, ugyanakkor mindig is nagy szerepe volt a megérzéseknek ezen a téren (is). Míg korábban szabályosan menekültem a nehezebb témáktól, mint például a holokauszt, a családon belüli erőszak vagy a rasszizmus, mostanában egyre ilyenek kerülnek a kezembe. 

Azt gondolná az ember, hogy ezek a témák csak még jobban lehúzzák az embert, de nem. Olvasás közben gyakran éreztem azt, hogy milyen szerencsés vagyok. Nem azért, mert nekem nincsenek nehézségek és kihívások az életemben, hanem mert ezek a könyvek felnyitják az ember szemét, hogy mi is az igazi szenvedés és kilátástalanság. Hogy mennyivel rosszabbul is mehetne a sorunk... És segítenek meglátni azt a sok jó dolgot, amiért hálásak lehetünk az életben. Példát mutat(hat)nak, hogyan álljunk talpra az élettől kapott egy-egy nagyobb pofon után. Ha neki sikerült, nekem is sikerülhet! Lássuk, miket olvastam februárban!

Toni Morrison: Engedjétek hozzám 

Ezt a könyvet az Afroamericans kihívásra választottam, amire értelemszerűen feketékről szóló műveket kell elolvasni. Toni Morrison munkássága alapvető a témában, ezért úgy döntöttem, hogy legalább egy könyvét el kell olvasnom. Ez az írása nem volt könnyű olvasmány, főként az eleje ment nehezen. Egy ponton majdnem feladtam az olvasását, egyszerűen túl sok volt benne a gyermekekkel való (szexuális) visszaélés. Valahogy másra számítottam... Mégis nagyon örülök, hogy elolvastam, mert bár az elején nehéz volt követni a történetet, a végére összeállt a kép. Mindössze 200 oldalas mű, mégis rengeteg fontos témát érint a gyermekbántalmazástól a pedofílián, a gyászon és a függőségeken keresztül a transzgenerációs hatásokig. A könyv különlegessége, ahogyan a szereplők nézőpontjai, az objektivitás és a szubjektivitás egymással keveredik. Szeretem az olyan könyveket, amik nem válaszokat adnak, hanem kérdéseket generálnak az emberben, ezáltal további gondolkodásra, kutatásra, elmélkedésre sarkallnak. Nekem ez a könyv ilyen volt. Megérintett. Ajánlom!                       

 

Zalka Csenge Virág: Széltestvér és Napkelte      

Szerettem ezt a nem mindennapi mesegyűjteményt, amit szintén egy kihívásra választottam. Alapvetően szeretem a meséket, főleg a népmeséket, valahogy azokban nem szoktam csalódni. A könyv illusztrációi is szépek, öröm volt forgatni. Már írtam róla értékelést a blogon, ezért most nem ismétlem magam.

 

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet (Csak lélegezz! 1.)

Őszintén szólva kicsit csalódtam ebben a könyvben. Bizonyos szempontból tetszett, másikból meg nem. Tiszta sor, hogy nem nagyon várhatjuk egy családon belüli erőszakról szóló könyvtől, hogy az ember élvezze. A könyv olvasása igazából olyan volt, mint egy hatalmas érzelmi hullámvasút. Pont amilyen az élet egy ilyen családban. Az egyik pillanatban még (látszólag) minden rendben, aztán bumm. Valamennyire még azt is megértem, hogy Emma miért titkolta ennyire azt, mi folyik otthon, és miért nem kért segítséget. Amit viszont nem értek, az az, hogy miért kellett a sztorit ennyire nyújtani és miért így kellett befejezni? Egy darabig biztosan nem folytatom a sorozatot.

 

Tapolyai Emőke: Gondolatok elvitelre

Molytársak ajánlották a szerzőt és könyveit, ezért választottam. Összességében tetszett a kötet, sok érdekes, megszívlelendő gondolatot, kedves emlékképet tartalmaz. Bár nagy újdonságot nem hozott számomra,  mégis jó volt elolvasni. Kár, hogy ilyen rövidke volt.

 

Alice Walker: Bíborszín

Amikor elkezdtem olvasni, fel sem merült bennem, hogy ezzel a kötettel új kedvencet fogok avatni. Majdnem ezt is a sarokba vágtam, annyira kegyetlen volt az eleje. De úgy száz oldal után egyre érdekesebb és élvezetesebb lett. Lassan már le se bírtam tenni... Nagyon szerettem Celie leveleinek nyers stílusát, őszinteségét, egyszerű bölcsességeit. Nagyon beszédes volt, ahogyan leveleinek fogalmazása Celie-vel együtt változott. A könyv elsősorban a nők elnyomásáról szól, de ezzel összefüggésben a faji és hitbéli különbségek, az egyéni felelősségvállalás és a szabadság kérdéseit is feszegeti. Elgondolkoztató és érzelmileg felkavaró könyv. Celie életét megismerve rádöbbentem, hogy mennyire szerencsés vagyok, és ez hálával töltött el. Mert mennyivel rosszabb sorsot is kaphattam volna! Felemelő olvasmány volt! Nagyon ajánlom!

 

Elisabeth Kübler-Ross, David Kessler: Élet-leckék

Az Élet-leckék egy tömör és közérthető írás arról, hogyan éljük az életünket teljesebben és boldogabban. A könyv lapjain útmutatást kapunk arra vonatkozóan, hogyan találjuk meg és éljük meg valódi önmagunkat, valamint hogyan alakíthatunk ki szeretetteljes, jól működő kapcsolatokat. Bölcs tanácsokat kínál arra is, hogyan dolgozzuk fel veszteségeinket, hogyan küzdjünk meg bűntudatunkkal, félelmeinkkel, haragunkkal. Segít abban, hogyan legyünk türelmesebbek, megbocsátóbbak, és hogyan fogadjuk el azokat a dolgokat, amiket elfogadhatatlannak érzünk. Rávilágít arra is, hogyan élvezhetjük jobban az életet, mi jelenti az igazi boldogságot és hogyan érhetjük el. Egyszóval ez egy olyan könyv, ami jó, ha fent van az ember polcán, hogy bármikor belelapozhasson, ha egy kis lelki segítségre van szüksége. Erről a könyvről is írtam már egy hosszabb értékelést blogon.

 

L. M. Montgomery: Anne az élet iskolájában (Anne 2.)

Nehezen rázódtam bele az olvasásába, kissé unalmasnak találtam eleinte ezt a lassan csordogáló, meseszerű történetet. Ugyan az első részt nem olvastam, nagy vonalakban ismertem a történéseket a filmváltozatból. Nagyon szerettem Anne pedagógiáját, azt a sok tiszteletet, türelmet és szeretetet, amit a gyerekek iránt tanúsított. Hogy mindig komolyan vette őket, és őszintén válaszolt a butának tűnő kérdésekre is. És ahogy próbált mindenkit megérteni és megszeretni. „Mindenkiben van valami jó, csak meg kell találni. Egy tanárnak kötelessége a jót megkeresni és kibontakoztatni.” Nagyra értékeltem Anne-t céltudatossága, hatalmas szíve miatt is. A könyv olvasásával mintha egy varázslatokkal és boldogsággal teli világba csöppentem volna. Megmelengette a szívemet. Kíváncsian várom a folytatást.